Balaton a magyar tenger

balaton, balatonföldvár strandKevesen vannak olyanok, akik ne jártak volna már a Balaton környékén, hiszen ez az a hely, ami először eszünkbe jut, ha hazai nyaralásra gondolunk. Vannak, akik el sem tudják képzelni, hogy más, távoli helyen töltsék el a nyári szabadságukat, de olyanok is akadnak, akik már sok ország bejárása után sem tudnak elszakadni a tájtól és a hangulattól.

Közép-Európa legnagyobb tava, a magyar tenger nem csak a fürdési lehetőséggel csábítja a pihenni vágyókat. Egy Balaton környéki nyaralásnak szerves része a történelmi emlékhelyek végigjárása, a helyi borkülönlegességek megkóstolása is. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a természet kedvelőinek nyújt kikapcsolódási lehetőséget: a Kis-Balaton érintetlen madárvilága olyan egyedülálló természeti érték, amelyet nem sok helyen láthatunk ezen kívül. A Balaton vidékének már-már valószínűtlen képződményei, mint például a Hegyestű, vagy a Szent György-hegyi bazaltorgonák szintén lenyűgöző hatásúak. És persze ott a Badacsony is, a híres borvidék: ha igazán meg akarjuk ismerni a tó környékét, és ezzel saját hazánkat, ezek megtekintése szinte kötelező.

A Balaton azonban a túrázás mellett rengeteg mindent nyújt még. Hévíz, az egészség városának világhírű gyógyfürdője, a tihanyi apátság, Siófok, vagy Keszthely városa, hogy csak a legismertebbeket említsük, ismét csak olyan helyek, amelyeknek ismerete hozzátartozik az általános műveltséghez is.
Persze nem mindenki azért utazik a Balaton vidékére, hogy művelődjön. A fiatalok, a bulizni vágyók igazi paradicsoma a Balaton fővárosa, Siófok. Az egész országban nincs pezsgőbb, pörgősebb éjszakai élet, mint a város sétálóutcáin, ahol egymást érik a szórakozóhelyek. Itt mindenki megfordul, aki hatalmas, hajnalig tartó partikra vágyik.

A tó déli és északi partja között elég nagy különbség van, mind a termékek, szolgáltatások árszínvonalában, mind a part, a víz milyenségében. A legdrágább az északkeleti rész: az örök mérce, a lángos ára itt a legmagasabb. Egy család akár több tízezer forintot spórolhat, ha a déli partot választja, azonban sokak szerint az északi part városai kultúráltabbak, és általában jobban szeretik az itt valamivel gyorsabban mélyülő vizet is.

A Balaton másik vonzereje a sportolási lehetőségekben rejlik, amelyek közül a vitorlázás a legnépszerűbb, de számos másik sportág közül választhatunk. Ott van például a strandröplabda, amely nem csak a parti labdázást jelenti, hiszen sok balatoni városban rendeznek országos színvonalú tornákat.

A Balaton egyik nagy előnye közeli fekvése, a hazai, de mégis különleges környezet. A szállás nem drága, nem kell repülőjegyre pénzt kiadnunk, vonattal is kényelmesen, és nem utolsó sorban olcsón eljuthatunk bárhová, és ez a fiatalok számára is vonzó célponttá teszi a magyar tengert.

 

görög zászló
Ha szeretne utazással, nyaralással kapcsolatban hasznos információkat kapni, iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre!
Feliratkozás után azonnal megnézheti Görögországról szóló videónk I. részét!

Kérem ellenőrizze, hogy helyesen adta meg az e-mail címét! Egyébként a 2.részt nem fogja tudni megnézni, és csak egyszer kattintson a "Feliratkozom" gombra.
Név:*
E-mail:*