Cinque Terre nyaralás
A sziklák mardosta partokon öt apró falu bújik meg, ezt nevezik Cinque Terrének, vagyis „öt földnek”. Ez a hely igazán különlegesnek számít, ugyanis a természetvédelmi területhez öt falu tartozik, ahová csak a helyiek hajthatnak be saját autóikkal. Az olasz kormánynak az volt ezzel a célja, hogy megőrizze a tájat eredeti szépségében. A közelben külön a látogatóknak kialakított parkolók találhatók. Cinque Terre falvai a következők: Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Vernazza, Monterosso. Kellemes napokat tölthetünk itt a nyár folyamán, de minden évszak egyedi élményt nyújt. Ősszel kedvezményes áron kínálnak szállásokat, ezért érdemes figyelni az ajánlatokat. Az utazás nem olyan egyszerű, mint a legtöbb olaszországi üdülőterület esetében. A legközelebbi repülőtér Pisában van, ahonnan másfél óra alatt vonattal juthatunk el a falvakba. A települések között is így közlekedhetünk, valamint a vízibusz is egy megoldás. A túrázás szerelmesei szintén megkapják, amire vágynak, ugyanis a falvak között számtalan kiépített turistaútvonalon haladhatunk.
Cinque Terre falvai
Riomaggiore a Maggiore folyó torkolatvölgyében épült fel, és a házak mostanra teljesen eltakarják a folyót. A városka két részre osztható: az alsó halászfalura, és a fenti földművesek városára. A kicsi kikötő mellett kavicsos parton élvezhetjük a napsütést. A fontosabb látnivalók közé tartoznak a helyi templomok, illetve a Turcotti család által épített vár.
Manarola egy sokkalta régibb, bár arculatában hasonló város. A Groppo patak alkotta szurdokvölgybe épült, amit itt is beépítettek. A házak egymás hegyén-hátán fekszenek a tengerbe nyúló sziklán. Meredek lépcsőkön és szűk utcákon lehet csak közlekedni. A város temploma itt is nyugodt perceket ígér. A Genova Köztársaság uralma nyomott hagyott Manarolában, ezért a 13. századi védműveket tekinthetjük meg.
Corniglia valójában Vernazzához tartozik, a legkisebb a Cinque Terre települései közül. Nem a tengerparton épült, hanem egy magas sziklán. A faluban kellemes perceket tölthetünk el, és megismerkedhetünk az errefelé honos teraszos földműveléssel, ami
Ázsia távoli tájait idézi elénk. A genovaiak itt is erődítményeket hoztak létre. Az őrtoronytól remek kilátás nyílik a környékre.
Vernazza a Cinque Terre legfontosabb kikötője. A római kor óta jelentős város, ahol a szikára épült házsor védi a szűk kis öblöt. A strand nagyon kicsi, de a csodás kilátás és a meleg Ligur-tenger kellemessé teszi az ottlétet. Megtekintjük a minorita kolostort és a szikla tetején pihenő Belforte erődöt és a hozzá tartozó őrtornyot.
Monterossa al Mare valójában két faluból áll, melyet egy alagút köt össze. Fegina az egyik, a másik pedig a Buranco folyó völgyében jött létre. Ez a legnagyobb Cinque Terre falvai közül és itt található a leghosszabb strandolásra alkalmas tengerparti szakasz is. A San Giovanni Battista-templom a 13. század óta áll a városkában, különleges hangulata mindenkit megával ragad. Az egyházi művészet későbbi példája a barokk Mortis et Orationis kápolna. A kapucinusok kolostort alapítottak Monterossában a 17. században, mely ma nyitva áll a látogatók előtt. A Cinque Terre városkáihoz hasonlóan itt is erődöt építettek, melyből mára az Aurora torony maradt meg. Szintén a páratlan művészeti alkotások közé sorolhatjuk a városka 14 méter magas Neptun-szobrát, melyet Arrigo Minerbi készített. Cinque Terre szépségei évente több millió turistát vonzanak. Fedezzük fel
Olaszország eme csodás vidékét!