Ciprus – a szerelem szigete

Ciprus a Földközi – tenger keleti részén található, görög és török lakta résszel, illetve egy-két brit hadi támaszponttal. Ciprus a Földközi-tenger legnagyobb szigete, a sziget inkább hegységek által tagolt, középső részén helyezkedik el a Mezaorea-síkság, és a partvidéke is.
Ciprus éghajlata mediterrán jellegű, néhány helyen azonban kontinentális hatással is találkozunk. Ciprus növény-és állatvilága igazi kincseket rejteget számunkra: olajfa, eukaliptusz, ciprusfa, cédrusfa, jácint, ciklámen, flamingók, ciprusi vadjuhok.
Ciprus történelme már a görög-római civilizáció alatt is virágzott: Perzsia, Egyiptom,
Illetve a Római Birodalom része lett. A 11-18. század történelme arról volt híres, hogy dinasztiák és birodalmak vették-adták az országot. 1500-as években török, majd angol fennhatóság alá tartozott. 1983-ban kiáltják ki az „Észak-Ciprus Török Köztársaságot, 2004-ben lesz egy része – az elszakadás miatt – az Unió egyik tagállama.
Ciprus gasztronómiája igazi különlegességnek számít a konyhaművészet terén: mediterrán jellegű hatás, egy kis keleti fűszerezéssel. Érdemes megkóstolni a muszakat, a húsgombócokat, a halloumi sajtot, a kardaki édességeket. A helyi bornak igazi varázsereje van: kedvelt bora Commandria.
Ciprus vissza múltba: az emberiség ősi fellegvára, a megelevenedett múlt és jelen, az ókori hangulat, a szerelem atmoszférája lengi körbe a szigetet. A kézművesség, a kerámia tárgyak készítése, a fesztiválok és ünnepek egészen az ókori időkig nyúlnak vissza. A nyugalom és a csend szigete – egy felejthetetlen élményt nyújt számunkra. Paradicsomi sziget természeti csodákkal és történelmi emlékkel: kristálytiszta tenger, aranyhomokos tengerpart, romantikus öblök, antik és bizánci kultúra bölcsője. Szubtrópusi éghajlata miatt egész évben meleg van, nem hiába nevezik Aphrodité szigetének: melegség és bujaság járja körbe.
Limassol városa egy tipikusnak mondható óváros, ahol a halászkikötőt mindenképpen meg kell nézni. Romantikus hangulat, borfesztiválok, bárok, üzletek – egy igazi éjszakai forgatag. Pafos városa a panoráma miatt említésre méltató, római mozaikokkal kirakott utcák, hangulatos tavernák, vagy Coral Bay, mely a búvárok paradicsoma.
Troodos városa kolostorokról, a hegymászásról, a síelésről, festői falvakról, és a kerékpártúrákról nevezetes. Legnevezetesebb kolostora a Kykkos-kolostor, illetve az egyik üdülőhelyén találjuk az Arkangyal Templomot.
Fanagustéban járva az embernek olyan érzése támad, mintha Shakespeare Otellójának helyszínén járna, mert az egész várost velencei fal veszi körbe. Kyrenia városában a velencei stílusban épült vár, a bizánci kápolna, a mecset, és a török fürdő tartozik a nevezetességek körébe.
Larnaca mindenki számára egy ismertebb hely a szigeten: szokták nevezni a „Sziget Kapujának” is, éttermek, tavernák, kávéházak, kikötők teszik hangulatossá a világ egyik legnaposabb helyét. Érdemes egy sétát tenni a pálmafákkal szegélyezett sétányon, mert minaretekbe és török erődítményekbe bukkanunk.
Ciprus fővárosa Nicosia, melyet egy „zöld vonal” vesz körbe, egyik része görög, másik része török lakta terület. Nevezetesség a városi park, a színháza, a vallási ikongyűjteményt bemutató múzeuma, a velencei fallal körülvett óvárosa.
Ciprus nem csak a pihenni vagy nyaralni vágyóknak nyújt kikapcsolódást, hanem azoknak is, akik egy kis sportolásra vágynak: vízisí, szörfözés, síelés a Troodos-hegységben, extrém sportok, kerékpározás, sziklamászás és a gyalogtúrák.
Ciprus Nevezetességei
Ciprus hosszú tengerpartjai és a pompás hoteljei mindenki számára tartalmas kikapcsolódást ígérnek. A sziget önálló köztársaság, fővárosa Nicosia. Ennek ellenére a gyakorlatban görög és török részre oszlik, valamint egyes területek nemzetközi ellenőrzés alatt állnak. A politikai széttagoltság ellenére Cipruson béke honol. Az egyetlen furcsaság talán az, hogy egyes városok a konfliktusok miatt elnéptelenedtek, míg máshol virágzik a turizmus. A sziget könnyen megközelíthető repülővel Larnacában, de földközi-tengeri hajóutak kedvelt megállóhelye is. Éghajlata jellegzetesen mediterrán. A nyár száraz és forró, a csapadék nagy része novemberben és márciusban esik. Az időjárásra sosem szokott panasz lenni. Cipruson számtalan utazási iroda várja a látogatókat mindenféle fakultatív programmal. A szigeten ajánlott közlekedési mód az autóbérlés, de néha érdemesebb előnyben részesíteni a szervezett túrákat.
Látnivalók Cipruson
A legtöbb Ciprusra látogató turista számára természetesen a strandolás és a pihenés az alapvető elfoglaltság. A parton végig kellemes homokban lógathatjuk a lábunkat, és kipróbálhatjuk a vízi sportokat is. A sziget városai rengeteg látnivalót rejtenek. Kezdjük a fővárossal, Nicosiával.
A város nagyon sokáig a megosztottságáról volt híres, egyfajta mediterrán
Berlin volt. A görög és a török városrész között javult a kapcsolat, de az enyhülési folyamat még évekig el fog tartani. A Ledra utca volt az első átjáró, ami mára nevezetességgé vált. Nem messze innen a Faneromi téren állnak a város főbb nevezetességei. A tér az 1974-es konfliktusig a város központja volt. A Faneromi templom homlokzata magasodik a tér fölé és a szomszédos iskola épülete is impozáns. A tér középen hatalmas márvány mauzóleumban gyönyörködhetünk. A Püspöki palota szintén egy pompás épület, melynek közelében a Szent János gótikus katedrálist láthatjuk. A katedrális fantasztikus freskói mindenkit elbűvölnek. Az Eleftheria tér Nicosia valódi központja, ahol a városháza is áll. Ha a látnivalók mellett könnyedebb kikapcsolódásra vágyunk, akkor látogassunk el az Onasagourou utcába. Itt rengeteg elegáns bolt vár ránk, ahol kényelmesen vásárolhatunk helyi termékekből és világmárkákból egyaránt. A séta fáradalmait a város gyönyörű parkjaiban érdemes kipihenni.
Ciprus a gasztronómia kedvelőit sem hagyja cserben. A szigeten rengeteg narancs és citrusféle terem, melyek kiváló élelmiszerek alapanyagai. A halloumi sajt nyersen vagy grillezve egyaránt nagyon ízletes. A souvlaki a húsételek kedvelőinek jelent majd nagy örömöt. Mediterrán ország lévén rengeteg a finom és friss saláta, melyet olívaolajjal szolgálnak fel. Nem lehet rosszul választani.
Ciprus déli partjain fekszik Limassol, a sziget legnagyobb kiterjedésű és legnépesebb városa. Itt hatalmas sugárutak húzódnak végig a part mentén és egymást érik a hotelek. Kourion a város ókori elődje, ahol érdemes megtekinteni a tengerparti színházat és a város romjait. Maga a táj is lenyűgöző ezen a vidéken. A Kolossi kastély középkori hangulatot idéz meg hatalmas vártornyával. Paphos és Larnaca is hasonló települések, ókori emlékek és modern üdülőhelyek keverékei. A Régészeti Múzeum Limassolban gazdag gyűjteménnyel bír a szigeten talált tárgyakból. A Népművészeti Múzeum a ciprióták egyedi kultúráját tárja elénk. A város tengerpartja Ciprus pezsgő és fiatalos oldalát mutatja. A part mentén rengeteg szórakozóhely és étterem várja a turistákat. A Columbia Plaza a város modern oldalát jeleníti meg vásárlási és étkezési lehetőségeivel. Régi és modern egyaránt otthon van Cipruson.