Csehország izgalmas és semmihez sem hasonlító
Csehország Közép-Európában található, lakossága 10, 3 millió fő. Három történelmi régióból jött létre: Csehország, Morvaország és Cseh-Szilézia.
Csehország területén már az őskorban is éltek, azt követő időkben a kelta és a germán törzsek lépték el a térséget. A szlávok betelepedése után az ország a Frank Birodalom része lett. A 12. század korára tehető az akkori Csehország aranykora, amikor pl. Ausztria bekebelezésére is sorkerült. A 14. században I. Károly uralkodása idején alapították Európa első egyetemét, a prágai egyetemet. 1993-ban Csehszlovákia szétesésével jött létre Csehország, mely 2006-ban csatlakozott az Európai Unióhoz. A népesség nagyobb részét a csehek teszik ki, de élnek itt szlovákok, lengyelek és magyarok is nagyszámban.
Csehország területe igen változatos képet mutat az idelátogatónak: nagyobb része inkább síkság, illetve medence, ahol az Elba és a Moldva folyók haladnak át. A medencéket hegységek ölelik körbe: Érchegység vagy a Szudéták.
Csehország éghajlata kontinentális: a nyár meleg, a tél hideg.
A cseh gasztronómia igazi különlegességeket tud mutatni a konyha és az ételek szerelmeseinek: nemzeti ételüknek számít a knédli sült hússal, savanyú káposztával és természetesen a sörrel; vagy pl., ott van a kluyda, ami savanyú gombaleves sok gombával.
A desszertek közül a gyümölcsöcs knédli, vagy a nálunk is kedvelt almás rétes.
Csehország világelső a sör előállításában és természetesen a sör fogyasztásában is.
Csehország egy igazán izgalmas és felfedezésre váró ország az idelátogatónak. Tipikusan egy olyan országnak tekinthető, ahol a nagyvárosi látogatások, a múzeumok, a középkori épületek a közkedveltek. Csehország nevezetességei közé tartoznak a fürdővárosok, mely egyedülállóan képesek közvetíteni a békebeli, nyugodt életmódot és egyben az arisztokrata jelleget is.
Karlbad vagy más néven Karlovy Vary is egy kedvelt gyógyfürdőváros, kulturális és szórakoztatói központ, koncertekben, sétákban lehet részünk. Természetesen a város nevezetes a filmfesztiválról híres. Egy igazi társasági élet.
Mariebad városa a gyógyforrásáról és kolostorokról is híres. Krivoklatban járva érdemes egy kis sétát tenni és megnézni a várat, ahol régebben királyi vadászatokat rendeztek, vagy a gótikus templomát – mindegyik egy különleges élményben részesít.
Kutna Hora a világörökség része a festői szépsége és temploma megmagyarázhatatlan csodákat nyújt az emberek számara, de ugyanennyit a kávéházak vagy a katedrális.
Prága, Csehország fővárosa, azt mondják az emberek, akik jártak ott, hogy nemcsak Európa, hanem a világ legszebb városa – mi pedig elfogadjuk ezt, csak annyit hozzátéve, hogy a leglátogatottabb egyben. Nincs még egy ilyen város, ahol ennyi nevezetességgel találkozunk egyszerre: Károly-híd, mely az állítólag az asztrológia szerint épült meg.
A prágai vár a királyok székhelye volt egyszer régen – ezen belül a legismertebb helyszíne a Szent Vitus katedrális. Az Óváros tere az éttermekkel, a kávéházakkal, Husz János szobra – kihagyhatatlan. A Városháza egyik ismert része az Orloj, mely három darabból áll össze: bábjáték, szférakör, naptár. Az óvárostól északra helyezkedik el a Zsidóváros, zsinagógával és régi zsidótemetővel.
Vencel-tér, mely valójában egy hosszú és széles utcát rejt magában. A Moldva-folyón keresztül hajózva mindezek szépségek így is megláthatók.
Aki nem egy mediterrán nyaralásra vágyik, inkább a zegzugos utcákra, apró terekre, kastélyokra, fürdőkre az mindenképpen idelátogasson el.
Meglátni és megszeretni – Csehország.