Delfi Jósda (Delfphoi)

delfi jósda görögországA gyönyörű környezetben megbúvó romváros, mely a Parnasszus délnyugati lejtőjén terül el, főként ókori jósdájáról ismert. Az i.e. 1500 körül, Apolló tiszteletére épített szentélyben annak idején havonta egyszer lehetett kikérni a jósnők tanácsát. Ezek a szűz papnők egy háromlábú állványon ülve mondták el jövendöléseiket, amiket aztán a mellettük álló papok rímekbe szedtek. A végeredmény rendszerint egy homályos kijelentés volt, melyet többféleképpen is lehetett értelmezni.

delfiA jósda fénykorában Delfit tartották a világ közepének. De miután Theodosius 392-ben betiltotta a pogány kultuszokat, a szentély és környéke szép lassan elnéptelenedett, épületeit pedig a keresztény rombolások, természeti katasztrófák pusztították el.
Az 1800-as években megkezdett ásatásoknak köszönhetően azonban, a jósdán kívül számos más látványosság is várja az odalátogatókat.

A Szent kerületen belül különböző nagy építmények romjai láthatóak, melyeket valaha fogadalmi ajándékként állítottak a görög városállamok. Ilyen például a Korkürai bronzbika, vagy az athéniak maratoni emléke.
delphoiAz Apollón szentélye mögött, egy római kori lépcsőn lehet feljutni az egyik legépebb antik színházhoz, amely hajdan 5000 nézőt is képes volt befogadni.
30 méterrel magasabban egy 7000 férőhelyes stadion található, melyet a rómaiak építettek a diadalívvel együtt.

A Szent kerületen kívül található a múzeum, amelyben az arany-, ezüst- és elefántcsontszobrokon kívül annak a kőnek a római kori másolata is látható, ami az ókori világ közepét jelképezte.

Delfi stadion videó

görög zászló
Ha szeretne utazással, nyaralással kapcsolatban hasznos információkat kapni, iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre!
Feliratkozás után azonnal megnézheti Görögországról szóló videónk I. részét!

Kérem ellenőrizze, hogy helyesen adta meg az e-mail címét! Egyébként a 2.részt nem fogja tudni megnézni, és csak egyszer kattintson a "Feliratkozom" gombra.
Név:*
E-mail:*

Keresőbarát Honlapkészítés