Dublin Írország fővárosa, amely az évszázadok alatt fokozatosan fejlődve lett mára egy pezsgő és lüktető város.
A városképet meghatározza a sok gránit ház és a színes ajtók. Dublin egyik jellegzetessége, hogy az ajtókat vidám színekre, pirosra, kékre és zöldre festik a régi házakon. Az ír főváros ma már nagyon közel van, ugyanis rendszeres járatok indulnak ide, és nagyon nagy számban fapados légitársaságok gépei is. A városban közlekedve a DART nevezetű zöld metróra szállhatunk fel, amivel a leggyorsabb a közlekedés. A buszok és újonnan megjelenő villamos segíti a turisták és a helyiek utazását. Dublinban nagyon sok városnéző busz található, érdemes ezeket választani, ha nem magunktól akarjuk felfedezni a várost. Kiépült a biciklikölcsönző rendszer is, ezért nyugodtan használjuk ezt a környezetbarát közlekedési módot.
Dublin éghajlata erőteljesen óceáni, tehát a hőmérséklet viszonylag egységes 10-15 fok körül van, a nagyobb kilengések nem jellemzőek. Gyakran esik az eső, ez is eloszlik az év során, ezért mindenképpen vigyünk magunkkal esernyőt. Azon kívül, hogy néha kellemetlen perceket okoz, az esőnek köszönhetjük, hogy a szigeten mindig smaragdzöld a táj.
Dublin legszebb helyei
Ha Írországra gondolunk, akkor a koboldok és a zöld mezők mellett talán a remek italok jutnak eszünkbe. A dublini Guinness Sörfőzde várja mindazokat, akik szeretnének betekinteni a híres ital elkészítésébe. A gyárban szervezett túrákon látogathatunk végig, illetve csapolhatunk magunknak sört, és természetesen meg is kóstolhatjuk a frissen főzött italt. Az ír whiskey szintén nagyon híres, és mindenhol kapható.
A Szent Patrik katedrális már nagyon régóta meghatározza Dublin életét. A katedrális kívülről számos tornyával és szürke, vaskos falaival hívja fel magára a figyelmet. A belső terekben kelta motívumokat figyelhetünk meg, illetve érdemes meghallgatni a hatalmas orgonát is. A Christ Church katedrális szintén hatalmas tornyával és gótikus ablakaival elbűvöli a látogatókat. A kriptában számos történeti emléket őriznek, és itt található a „macska és a patkány” melyre csak a helyszínen kaphatunk választ, hogy miért került ide.
A Grafton Street a belváros híres vásárlóutcája, ahol órákon át sétálhatunk kellemes hangulatban. A remek ír teákat a helyi kávéházakban kóstolhatjuk meg, és haza is vihetünk belőlük. A St. Stephen’s Green parkban kellemes időt tölthetünk piknikezéssel, vagy megcsodálhatjuk a tavakat és kerteket a fák árnyékai közt.
Ha Dubliban járunk, nem hagyhatjuk ki a híres ír pubokat sem. A pub nem azonos jelentésű a kocsmával, bár italokat itt is mérnek. A legtöbb pub több mint száz éves történelemre tekint vissza, és kiváló ételeket is felszolgálnak itt. Este zenés műsorok keretében élvezhetjük a helyiek vendégszeretetét.
A városban sok helyen láthatunk magas tornyokat, melyek nagyon régről maradtak itt, egészen abból a korból, amikor a vikingek fenyegették az ír partvidéket. A támadás esetén a tornyokba menekültek a dubliniak, és létrákat maguk után felhúzva várták meg, hogy az ellenség távozzon. Az ír Nemzeti Múzeumban sok mindent megtudhatunk Dublin és Írország múltjáról, élővilágáról és művészetéről. A Trinity College Dublin híres egyeteme, ahol a mai napig is oktatás folyik. A campusra ellátogathatunk, és ha szerencsénk van, még az épületben is szétnézhetünk. Az Ír Nemzeti Könyvtárban James Joyce, Oscar Wilde és Jonathan Swift műveinek eredeti példánya is megtalálható, de számos más érdekességgel is szolgálhat az irodalom kedvelői számára.