Írország - ódon kastélyok, Kelták, Guiness


Sokan gondolják, hogy ha már voltak Angliában, Írország már semmi újat nem rejthet számukra. Ez nem így van!
Földrajzi adottságait tekintve közel áll a két ország egymáshoz, de mégis sok mindenben különbözik.

Fontos megemlítenünk, hogy Írország szigetország. Nyugatról az Észak Atlanti Óceán, keletről a Szent György csatorna valamint az Ír Tenger veszi körül. Az ország területe 70 273 km², ami ugyan kisebb, mint hazánké, de a 4milliós Ír lakosságnak bőven megfelel. Éghajlata rendkívül nedves, valószínűleg ennek is köszönheti a „Zöld Sziget” elnevezést. A fák s virágok télen, nyáron virágoznak pont úgy, ahogy az ott élő emberek. Az Írek életvidámak, barátságosak, befogadóak. Az Ír földre látogatókkal barátságosak és megbecsülik őket. Ha az utcán sétálva ránk köszönnek, vagy belépve egy boltba kezet fognak és megkérdezik „How are You? Ne csodálkozzunk! Ők az Írek.

Többek között rengeteg kulturális programon vehetünk részt, szinte az év minden hónapjára jut valami. Ezek közül is a legnagyobb szabadtéri rendezvényt emelném ki Írország nemzeti ünnepét Szent Patrik napját, amikor is az egész ország nemzeti színbe öltözve vonul fel a városok főterein háromlevelű lóherés kalapokat, pólókat viselve, énekelve.
Hogy miért éppen háromlevelű lóhere? Ez is Írország jelképei közé tartozik, mivel Szent Patrik szerzetes egy háromlevelű lóhere segítségével igyekezett megértetni híveivel a szentháromság lényegét.

Ha az Írekről beszélünk, feltétlenül meg kell említenünk, hogy mélyen vallásosak. Katolikus hitükről már a történelem könyvek lapozgatásai során is olvashattunk egy-két szót, mivel rengeteg nézeteltérést okozott a két szigetország között. A Kelta hitről sem szabad megfeledkeznünk , mint az ország ősi vallásáról.

Turizmusát is részben ennek köszönheti az ország, mivel akármerre visz utunk, mindig találkozhatunk elhagyott keresztes lovagok kastélyaival, váraival vagy éppen Kelta temetkezési helyekkel. A Ír városok tele vannak ezer éves várfalakkal, templomokkal és nem utolsó sorban híres ír kocsmákkal. Írországot bátran hívhatjuk a sörkedvelők Mekkájának. A bátor turista szinte minden sarkon talál egy pár száz éves sörbarlangot, ahol kipróbálhatja az ír kocsmák felejthetetlen hangulatát, ételeit, valamint az írek nemzeti sötét a Guiness-t. A világ legöregebb „pub”ja Athlone ban található az ország közepén, amely 900 óta szolgálja ki a szomjas utazót. Az ország legszebb városai közé tartozik Galway és Cork, de a legfontosabb kétség kívül Dublin.

Dublin történelmi és kulturális város is egyaránt, a társadalmi élet színtere. Utcáról utcára találkozhatunk több száz éves iskolákkal, emlékművekkel, érdekességekkel.
Aki pörgésre vágyik, szeret felfedezni, esetleg elázni és eltévedni majd betérni egy forró csésze Ír teára vagy szombat este kitombolná magát Dublin legnagyobb szórakozó”kerületében” a Temple Bar ban annak nincs más hátra mint eltölteni egy csodálatos nyaralást eme zöld paradicsomban, ami Írország.

görög zászló
Ha szeretne utazással, nyaralással kapcsolatban hasznos információkat kapni, iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre!
Feliratkozás után azonnal megnézheti Görögországról szóló videónk I. részét!

Kérem ellenőrizze, hogy helyesen adta meg az e-mail címét! Egyébként a 2.részt nem fogja tudni megnézni, és csak egyszer kattintson a "Feliratkozom" gombra.
Név:*
E-mail:*