Korzika Nyaralás

Kakukkfű, rozmaring és levendula, Napóleonnak ez jelentette Korzikát. Szent Ilona szigetén mondta: "Az ember még meg sem látja Korzikát, és már érzi illatát!"

A görögök a Szépség szigetének nevezték. Bárhonnan nézzük, Korzika különleges, esztétikája igen erős érzelmeket vált ki bárkiből, ki egyszer lábát megveti partjainál.

Hivatalosan Franciaországhoz tartozik, ám ha megkérdezünk egy helyi lakost, bizonyára más véleményen lesz. Mediterrán országokban megszokott, hogy a helyi lakosság az utcán éli az életét, hozzá tartoznak az utcaképhez. Ez a korzikaiakra nem jellemző. Büszkeségük nem engedi a vidám közvetlenséget, lehetetlen hozzájuk közel kerülni. Ebből adódik főként építészeti stílusuk is. Többnyire háromemeletes házakban laknak, ahol a földszintet az állatok, az első emeletet az asszonyok és a gyerekek, a legfelső szintet a férfiak lakják. A mai napig él a vendetta hagyománya, ezért élnek a férfiak a legnehezebben elérhető lakószinteken.

Korzika szigetének látnivalói rabul ejtik szemünket-lelkünket egyaránt. Legérdekesebbek a természet által kialakított furcsaságok. Ilyen például a vörös szikla labirintus, melyről Maupassant azt írta: "egy rémálomból nőtt cirkusz, melyet egy őrült isten akarata kővé változtatott".

Cap Corse-t, Korzika ujjaként emlegetik, keskeny félsziget, melyről az a mondás járja, hogy nem ismeri Korzikát, aki nem járt itt. Aki szereti a végeérhetetlen hegyi túrákat, a természet szépségeit megfigyelni, annak biztos ellenszer unalom ellen egy jó hosszú korzikai nyaralás. A sziget nagy része a mai napig hivatalosan is természetvédelmi terület, egy egybefüggő botanikus paradicsom.








görög zászló
Ha szeretne utazással, nyaralással kapcsolatban hasznos információkat kapni, iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre!
Feliratkozás után azonnal megnézheti Görögországról szóló videónk I. részét!

Kérem ellenőrizze, hogy helyesen adta meg az e-mail címét! Egyébként a 2.részt nem fogja tudni megnézni, és csak egyszer kattintson a "Feliratkozom" gombra.
Név:*
E-mail:*



       Fapados Járatok
       Utazás Blog
Utazás - NyaralásKapcsolatMédiaajánlatAdatvédelemOldaltérkép