Szicília fővárosa érdekes, kellemes és néha meglepő látnivalókkal várja az utazókat. Igazi mediterrán nagyváros, ahol az idő megállni látszik.


Palermo bár Olaszországhoz tartozik, magát szicíliainak vallja. A helyiek különleges akcentusa mellett erre utal a mentalitás és a szokások is. A helyiek szeretnek kényelmesen élni, és a szieszta valóban szent dolognak számít. Ne is próbáljunk ebben az időben, déltől nagyjából négyig, étterembe menni, mert ekkor minden zárva van. Egyedül a bárok tartanak nyitva, ahol egy kellemes ital mellett szemlélhetjük az idő múlását, ahogy ezt a helyiek is teszik.

Palermo nemzetközi repülőtérrel rendelkezik. Budapestről valószínű, hogy csak átszállással juthatunk el a városba, Rómán keresztül. Látványosabb, de fárasztóbb is, ha Cataniából autóval folytatjuk az utat. Palermo éghajlata igazán forró, a mediterrán szót itt tényleg komolyan kell vennünk. A nyári hónapokban nagyon meleg van, ezért szeptemberben érdemes ellátogatni Palermóba. Ilyenkor a legmelegebb a tenger, de a hőség már tűrhető. A meleg napokat legfeljebb rövid záporok szakíthatják félbe.

Templomok és terek Palermóban - Palermo nevezetességei

Palermóban a központi épület a katedrális. A hatalmas épület a 12. században a normann uralom alatt kezdet formát bontani, majd folyamatos átépítések és helyreállítások során a 19. század elején nyerte el mai alakját. A belsejében az impozáns barokk oltár mellett tekintsük meg a királyok temetkezési helyét is a hatalmas porfír koporsókkal. Palermo híres egyházi építményei közé tartozik a San Cataldo templom, amely a normann és arab stílusról árulkodik. Hasonló kerek kupolákat láthatunk a San Giovanni degli Eremiti templomban is.

Palermo egyik különleges helyszíne a Quattro Canti, vagy másik nevén a Piazza Vigliena. Ezen a kerek téren láthatjuk a négy városnegyedet jelképező homlokzatot. Mindegyiknek saját védőszentje van és királyok szobrai díszítik. A Nap körbejár a negyedeken, mindig másikat aranyoz be sugaraival. A Palazzo dei Normani volt a szicíliai királyok székhelye, a normann, arab és bizánci stílusokról mesél. A közeli Piazza Pretoria hatalmas faragott márvány szökőkútjáról híres. A város belső részén sétálva könnyen belefuthatunk egy piaci forgatagba. A piacolás Palermóban még az utcákon zajlik, ahol az árusok hangosan kínálják portékájukat.
A helyi gasztronómia számos érdekességgel kecsegtet. Természetesen a tészták különféle ragukkal itt is kaphatók, mint olasz specialitások. Szicíliában az arancinot érdemes megkóstolni, ami egy raguval vagy zöldséggel töltött rizses gombóc rántva. Nagyon finom a pisztáciakrém és a marcipán is, amiből gyümölcsöket mintáznak meg szobrászokat megszégyenítő tehetséggel. A cannolo egy olajban kisütött tészta, amelyet henger alakúra tekernek és édes krémmel töltenek meg. A tengeri halak, ricotta, olívaolaj és olívabogyó szintén kiváló minőségű és Olaszországon belül is nagy hírnévre tett szert.
Van egy szokatlan hely is Palermóban, az úgynevezett Kapucinus kripta. A szerzetesek rájöttek, hogy az emberi testet megfelelő balzsamozás segítségével és napon szárítva tartósítani lehet. A szokás hamar népszerű lett, és egészen a 20. század közepéig gyakorolták. A kripta ma múzeum, ahol egész nemzetségeket tekinthetünk meg, szinte holtak városaként elevenedik meg a barlangrendszer.

Kevésbé ijesztő a Teatro Massimo, azaz a nagy színház, amely Palermo kulturális életének fellegvára. Az épület látogatható idegenvezetővel, akik bemutatják a nézőteret és a színpadot, és be lehet ülni a királyi páholyba is. A palermói botanikus kertben a csodás szobrok között nézhetjük meg a környék növényvilágát. A környező városokat autóval vagy busszal érhetjük el, a közeli Monrealéban a katedrálist nézhetjük meg, amely szintén a normann kor emléke. Cefalu egy romantikus hangulatú halászfalu Palermótól nagyjából egy órányira.



görög zászló
Ha szeretne utazással, nyaralással kapcsolatban hasznos információkat kapni, iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre!
Feliratkozás után azonnal megnézheti Görögországról szóló videónk I. részét!

Kérem ellenőrizze, hogy helyesen adta meg az e-mail címét! Egyébként a 2.részt nem fogja tudni megnézni, és csak egyszer kattintson a "Feliratkozom" gombra.
Név:*
E-mail:*



       Fapados Járatok
       Utazás Blog
Utazás - NyaralásKapcsolatMédiaajánlatAdatvédelemOldaltérkép