Pamplona - hagyomány és hangulat
Pamplona
Spanyolország azon különleges városai közé tartozik, ahol még megrendezik a bikafuttatást és az ezzel együtt járó fiestát. Baszkföld központja, Navarra korábbi királyság, jelenleg autonóm tartomány fővárosa. A helyiek nagyon büszkék származásukra és hagyományukra, de nyitottak és szívesen megosztják a világgal szokásaikat.
Pamplonába nem olyan egyszerű eljutni, mint Spanyolország nagyobb városaiba. Repülőtere csak belföldi járatokat fogad Madridból és Barcelonából. Ezekbe a nagyvárosokba érkezve akár vonattal is utazhatunk, így tovább élvezhetjük a spanyol tájat. Sokan az El
Camino első nagyobb állomásaként ejtik útba a várost. Pamplona éghajlata mediterrán, de erős kontinentális hatásról tanúskodik. Nem árt, ha tartunk magunknál esernyőt, még nyáron is. A város idegenforgalmilag kevésbé frekventált, csak a San Fermin ünnep alkalmával özönlenek ide nagy tömegek, de főleg spanyolokról van szó. A belvárosban számos kellemes hotel várja a vendégeket. Pamplona esetében nem hátrány a turizmus kevésbe fejlett formája, mivel így ismerkedhetünk meg igazán a helyi szokásokkal és kultúrával.
A bikafuttatás Pamplonában
Pamplona jelképe nem egy épület, hanem egy esemény. A San Fermin ünnep július 6-14-ig tart, és ekkor a feje tetejére áll a város. Már Hemingway is megörökítette az ünnepet Fiesta című könyvében. A bikafuttatás egy nagyjából egy kilométer hosszú szakaszon zajlik, amelyet kordonokkal elválasztanak az utca többi részétől. Reggel zajlik a futás, ezért érdemes korán kelni, hogy jó helyet foghassunk ki, de a legjobb, ha a stadionból nézzük, mivel ez a futás végpontja. Keresztülhaladnak a városon, majd nagyjából 3-4 perc múlva a futók már elérik a stadiont, ahol délután bikaviadalt rendeznek. A stadionbelépőt érdemes jó előre megvenni, mert nem mindig marad hely. A futás után egész napos karnevált rendeznek, utcabállal, közös zenéléssel, evéssel, ivással.
Pamplona Nevezetességei
Ha több időt töltünk a városban, akkor érdemes megnézni a 14. századi gótikus katedrálist. A belülről talán puritánnak tűnő épülethez csodás kolostor csatlakozik. Pamplonát folyamatosan megerősítették, ezért a városban számtalan falszakaszt vagy erődöt láthatunk. Az El Camino is a városkapun át halad, ezért érdemes követni, ha körbe akarunk nézni. Csak keressük a kagylós jeleket a földön! A Plaza del Castillo egy igazi spanyol hangulatú tér, ahol mindig történik valami. Rendszeresen szerveznek itt koncertek és szabadtéri esteket. A városháza impozáns barokk homlokzata meghatározó eleme a városképnek. A San Fermin ünnep alkalmából zászlókat tesznek ki az erkélyekre, még szebbé téve ezzel a teret. Az óvárosban tett séták során rengeteg szimpatikus éttermet láthatunk.
A baszk konyha remek ízeit tapas formájában érdemes megkóstolni. Itt is kapható minden, ami Spanyolországra jellemző, mint az ízletes sonka vagy keménysajtok. A baszk konyha előszeretettel használja a paprikát és más erős fűszereket. A halételek és a birkahúsból készült fogások igen kedveltek. A tapas mellett apró falatok formájában pintxot (ejtsd: pincsó) is ehetünk, ami apró szendvicset takar, melyen valamely hely hús- és sajtkészítményből találunk pár darabot. Így mindent végig lehet kóstolni egy tányéron is! Az ételek mellé sangriát, vagy a helyi cidert mindenképpen meg kell kóstolnunk. A környék remek borai is mind szerepelnek a borlapon, különös tekintette a La Rioja régió vörös fajtái.
Ha van kedvünk, akkor ellátogathatunk a környező városokba is, mint Logrono vagy Bilbao. Az utat vonattal érdemes megtenni, mivel ilyen kis távolságon repülők nem közlekednek. A túrázás szerelmesei a Pireneusokban próbálhatják ki magukat.