Portó nevezetességei

Portó mindenki számára különleges ízeket és csodás kirándulásokat jelent. Az észak-portugáliai város a tenger partján csak arra vár, hogy felfedezzük. Portugália nagyon fontos kikötője, és ez már évszázadok óta így van. Fejlett kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezik, melynek fő oka az itt termesztett remek bor. Ha el szeretnénk utazni Portóba, akkor minden bizonnyal repülővel fogunk érkezni. Magyarországról egy átszállással lehet Portóba jutni, de fontosabb nyugat-európai városokból közvetlen járatok indulnak. A városban használjuk nyugodtan a tömegközlekedést, taxira csak indokolt esetben költsünk. A metróvonalak átszelik a várost, a buszok és villamosok remekül kiegészítik a hálózatot. A város éghajlata mediterrán, illetve a nyár nagyon száraz és forró. A nyár folyamán érdemes odafigyelni az erdőtüzekre, ugyanis ilyenkor gyorsan veszélyesre fordulhat a helyzet.

Látnivalók Portóban

A város számos érdekességet tartogat számunkra. A Baixa negyed a város valódi központja. A Sé katedrálist messziről látni, és a templomerőd környékével érdemes kezdeni a nézelődést. Az eredeti templomot olyan sokszor építették újra, hogy szinte semmi sem maradt meg eredeti formájából. A templomerődben lévő festett csempék fantasztikus látványt nyújtanak. A Santa Clara templomban a reneszánsz ízlésvilág dominál. A Sao Bento templom híres fantasztikus csempéiről. A hatalmas katedrális a román stílusra jó példa. A Boavista Avenia a város régi sétálóutcája. Érdemes errefelé nézelődni és remek lehetőség adódik itt a vásárlásra is, ugyanis a két oldalon lévő házakban remek boltokra bukkanhatunk. A Riberia negyed a Douro folyó partján nem annyira impozáns mint a fent említetett városrész, de remek sétákat tehetünk az ódon házak közt. Ha van időnk térjünk be egy szimpatikus kávéházba vagy étterembe. A Clérigos templom a barokk kiváló alkotása, de figyeljük meg, a különálló tornyot az épület mellett.

Ha kedvünk van, akkor a kikötőben hajóra ülhetünk és felhajózhatunk a folyón. A város egyik mérnöki csodája a Gustave Eiffel által tervezett híd. A Ponte de Dom Luís I. a város szinte minden pontjáról látható, nagy becsben van tartva. A folyami hajózás során minden fontosat látni fogunk, a hidat külön testközelből is. A Tőzsdepalota pompás arabos beütésű vonásokkal kápráztatja el az odalátogatókat.

A híres portói bor egy véletlen eredménye. Az angol tengerészek egy kereskedelmi út során brandyt öntöttek a borba, és hamar rájöttek, hogy ennek igen kellemes íze is lehet. A legenda szerint a recept kikísérletezésére a Vila Nova de Gaiában került sor. Portóban nem pincék, hanem borházak várják a szomjas turistákat. A nedű édességének titka, hogy az érlelés folyamatában egy meghatározott pillanatkor hozzáadják a brandyt, cukor megmarad és ez adja a bor édeskés ízét. Egy igazi jó bornak legalább 15 évre van szüksége,mely után eléri igazi élvezeti fokát.

A remek bor természetesen kíván maga mellé valami finom ételt is. A portugál konyha kifejezetten érdekes ízeket tartogat. A bacalhau lényegében tőkehal megszárítva és sózva, amely receptet a halászok alkottak meg. A tengeri ételekre itt sem lehet panasz. A leggyakrabban az étkeket olívával vagy borecettel szolgálják fel. A húsok kedvelői szeretni fogják a sülteket és a cozidó nevezetű portugál pörköltet. A vanília és a sárfány kedvelt fűszerek. Az ilyen remek ízek fűszerezik az édes életet Portóban!



görög zászló
Ha szeretne utazással, nyaralással kapcsolatban hasznos információkat kapni, iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre!
Feliratkozás után azonnal megnézheti Görögországról szóló videónk I. részét!

Kérem ellenőrizze, hogy helyesen adta meg az e-mail címét! Egyébként a 2.részt nem fogja tudni megnézni, és csak egyszer kattintson a "Feliratkozom" gombra.
Név:*
E-mail:*



       Fapados Járatok
       Utazás Blog
Utazás - NyaralásKapcsolatMédiaajánlatAdatvédelemOldaltérkép