A rilai kolostor - Bulgária

Rila Hreljo torony

A rilai kolostor 1147 méter tengerszint feletti magasságban a 2729 méter magas Maljovica hegycsúcs déli lejtőének völgykatlanában helyezkedik el Rila község közelében.

A kolostor alapterülete hozzávetőlegesen 8000 négyzetméter. Ebből 3700 négyzetmétert maguk a kolostorépületek tesznek ki. A székesegyház és a Hreljo torony 1100 és az udvar 3200 négyzetméter területen fekszik.

A rilai kolostort a bolgárok legnagyobb nemzeti szentje Szent Iván Rilszki (876-946.) alapította. Az egykori nemes, földbirtokos a remete életet választotta magának.

A rilai kolostor első fénykora a XIV. századra tevődik. Hreljo feudális nagyúr építette meg a jelenleg is látogatható kolostort. Ma is látható a 25 méter magas Hreljo torony, ami 1335-ben épült és lakóépületként szolgál, az aljában pedig ajándékbolt (souvenir shop) kapott helyet. A környező kolostorépületek később 1343-ban épültek meg. Hreljo később Chariton néven szerzetessé vált.

Rila kolostror Főbejárat

A kolostor főbejárata - Dupnicai kapu

Rila Dupnicai kapu

A Dupnicai kapu közelről

Rila kolostorudvar Rila falfreskók
A kolostor kívülről egy várszerű erődítményhez hasonlít, mindössze két szűk kapun lehet bejutni, a parkoló felöli főbejáraton a Dupnicai kapun és a vele szemközt lévő Szamokovi kapun. A kapuk azokról a településekről kapták a nevüket, amerre az út vezet tőlük.

A rendszerváltás előtti szocialista időszakban a rilai kolostorban nem laktak szerzetesek, hanem turistaszállóként üzemelt. Sőt az akkori tervekben az szerepelt, hogy egy szálloda komplexummá alakítják át az egész épületegyüttest. Nagy szerencse, hogy ez a kommunista elképzelés nem valósult meg.
Rila udvar
udvar
Rila Szűz Mária székesegyház Szamokovi kapu
A kolostorudvar közepén emelkedik az 1860-ban épített Szűz Mária székesegyház, ami egy háromhajós, keresztkupolás templom. A kétszer hat oszlop által három hajóra osztott templom a keleti ortodox templomok elrendezését mutatja: külső előcsarnok (exonarthex), előcsarnok (narthex), oldaltér (naosz) és a szentély (apszis). A külső előcsarnok falát bibliai témájú freskók borítják be. Az előcsarnokban, a főbejárat felett a Mária menybevitele című freskó látható, a kupola belső felületén pedig a Mária Krisztussal a méhében az oranda motívum rajzolódik ki.rila helyiség vége tábla

A kolostorban múzeum is működik, ahová belépő ellenében juthatunk be, míg a rilai kolostor maga ingyen látogatható. A szerzetesi szobákba nem lehet bemenni.

Amennyiben több időnk van a kolostor körüli hegyekben gyalogtúrákat is tehetünk.
görög zászló
Ha szeretne utazással, nyaralással kapcsolatban hasznos információkat kapni, iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre!
Feliratkozás után azonnal megnézheti Görögországról szóló videónk I. részét!

Kérem ellenőrizze, hogy helyesen adta meg az e-mail címét! Egyébként a 2.részt nem fogja tudni megnézni, és csak egyszer kattintson a "Feliratkozom" gombra.
Név:*
E-mail:*