Tenerife
Tenerife 2034 km2-es területével a Kanári-szigetek legnagyobb és legváltozatosabb tagja, Spanyolország része. A héttagú szigetcsoport Afrika északnyugati partjainál fekszik, a Golf-áramlat így télen fűti, nyáron pedig hűti a vidéket. Rengeteget süt a nap, a hőmérséklet pedig egész évben nagyon kellemes, általában 15 és 30 °C között változik, ezért is nevezik Tenerifét az örök tavasz szigetének. A Teide nevű vulkán nagymértékben befolyásolja Tenerife időjárását, ennek legnagyobb tengerszint feletti magassága ugyanis 3718 méter, így egyben ez Spanyolország legmagasabb pontja is. Az északi rész csapadékos, itt nagyon gazdag az élővilág, míg a hegyvonulattól délre eső területen igen száraz az éghajlat.
Tenerife már a 19. században is vonzotta a turistákat. Akkoriban leginkább a gyógyulni vágyók, ma már a tengerpartok szerelmesei is látogatják a szigetet. A víz rendkívül tiszta, vulkanikus eredetű feketehomok borítja a partokat, de néhány helyen találkozhatunk az Afrikai sivatagokból ideszállított aranyszínű homokkal is. Vannak kevésbé látogatott, kicsit kavicsosabb szakaszok, és olyanok is, amelyek fel vannak szerelve napozóágyakkal és napernyőkkel azok számára, akik egész nap a hasukat szeretnék süttetni, ezekért azonban fizetni kell.
A parttól Tenerife belseje felé haladva kaktuszligetekkel, fenyőerőkkel és különleges növényekkel találkozhatunk, olyanokkal, amelyeket itthon virágcserépben próbálunk nevelgetni. Nemzeti parkok és botanikus kertek várják a természetet kedvelő utazót egy kis nézelődésre. Persze akadnak olyan növények is, amelyeket nem csak nézni érdemes: megkóstolhatjuk a szigeten termett kivit, avokadót, banánt és fügét is. Ezeknek természetesen egész más az íze, mint az itthoni importált gyümölcsöknek.
Tenerife egyik fő nevezetessége a güimari piramis, amelynek máig erősen vitatott az eredete. Egyes elképzelések szerint ez a bizonyítéka annak, hogy a sziget őslakói, a guancsok már Kolumbusz előtt eljutottak Amerikába. Tenerife másik kedvelt látványossága a Loro Parque, amely sok tekintetben egyedülálló a világon, itt található például a világ legtöbb papagája egy helyen. Akik fiatalos pörgésre vágynak, azok általában a Playa de las Americas nevű kisvárost szokták kedvelni, ugyanis ez a hely tele van diszkókkal, bárokkal és éttermekkel, de a tengerparti rész is szép.
Repülővel közvetlen járat segítségével körülbelül 5-6 óra utazás után érhetjük el Tenerife szigetét. A helyi közlekedés jó, busszal bárhova eljuthatunk bárhonnan, de autó bérlésére is van lehetőség.
Az itteni élelmiszerárak nagyjából megegyeznek a hazaiakkal, a csapvízből viszont nem ajánlott inni, mert betegséget okozhat. A mediterrán országokhoz hasonlóan itt is tartanak sziesztát, de a turisták által látogatott helyeken egész nap nyitva vannak a boltok.
Ha elegünk van a téli fagyoskodásból, vagy ha szeretnénk egy egzotikus helyet meglátogatni, Tenerife jó választás egy kis kikapcsolódásra.